168. Programfüzet a 2013-as Erdélyi túránkhoz

Indulás: Július 24-án, szerdán Hegyes-ből 5 órakor, Győrből 6 órakor.
Érkezés: Július 28-án vasárnap délutáni órákban
5 nap, kb. 2200 km


1. nap (24-én)
Győr-Torockó (570km)



A legszebbnek tartott erdélyi település az Erdélyi Szigethegység keleti részében, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében, Kolozsvártól délre fekszik.
A falu eredeti lakói német vasművesek voltak, akiket az Árpád-házi királyok uralkodása idején a Thoroczkai család telepített ide. Ennek köszönhető, hogy a modern vasipar megjelenése előtt Torockó Erdély legjelentősebb vasműves központja volt, mely hosszú ideig biztosította a lakosok jólétét. Vasművességének köszönhetően bányavárosi rangra emelkedett. Erre a jellegére utalnak az 1870 táján, egy tűzvész után épült híres "fehér házai".
A település fölé emelkedő Székelykő jellegzetes formája miatt Torockón kétszer kel fel a nap, ahogy ezt Jókai az "Egy az Isten" című regényében megírta.
A szikla nevének eredete a tatárjárás idejére nyúlik vissza. A védekezéshez a falu urai a közeli Aranyosszékről székelyeket hívtak segítségül, akik ennek fejében megkapták a hegytetőn akkoriban álló várat és környékét.
A falu ékességeit, a festett bútorokat, a háztartási eszközöket, a páratlan torockói népviseletet, a keresztszemes és rámán-varrott kézimunkákat megcsodálhatjuk mind a múzeumban, mind a legtöbb vendégfogadó családnál.
Torockó sok látnivalót kínál:
- a Néprajzi Múzeumot, amelyben a vasművesség tárgyai, a festett bútorok és a torockói népviselet látható
- az unitárius templomot
- egy magángyűjteményt, ahol a népvisletet és a torockói varrotasokat lehet megtekinteni
- az 1723-ból való vízimalmot
Kirándulási lehetőségek:
gyalogtúrák az 1130 m magas Székelykőre, az 5 km - re lévő torockó-szentgyörgyi várba és a 8 km-re fekvő bedellői cseppkőbarlangba.

2. nap (25-én)
Torockó - Transalpina - Torockó 360 km
Transalpina
Jelentése: a magas út, (valamin) keresztül a magasban, a hegyeken keresztül (a magasban).
Az út jellemzője, nem csak hogy felmegy a hegyre és lejön a másik oldalon, hanem a kettő között hosszasan kanyarog a magasban. Maximális magassága 2.145 m. Románia déli részét (Olténia) köti össze Erdéllyel. Az út hossza kb. 135 km. A déli oldal a meredekebb, az északi a lankásabb. Már II. Károly, Románia királya (1930-1940), igyekezett ezt az utat megépíteni, majd a második világháború alatt a német csapatok átépítették. Mikor Románia egykori vezetője, Nicolae Ceausescu megépíttette a Transfagarasan utat, azért döntött egy másik útvonal mellett, még ha az nehezebben is volt kivitelezhető, mert semmiképp sem akart egy már meglévő utat “felújítani”.
A mostani utat 2007-től 2010-ig építették, és tavaly, 2012-ben véglegesen leaszfaltozták. Azonban még ma sincs átadva a forgalomnak. Ugyanis igazából az út nincs kész. A kivitelező csődbe ment, a pénz elfogyott. Az aszfalt bár le van terítve, de nincs útpadka, nincsenek korlátok, helyenként nincs vízelvezetés, és a hajtűkanyarban még az egyes sebességfokozat is gyorsnak tűnik. Ez az a hely, ahol minden sofőr alázatos. Sokan nem mernek lenézni. Az út szélén senki sem mer menni, mert nem tudni, hogy az aszfalt széle mennyire stabil. Valójában az utat helyenként már javítani kellene. Ha délről indulunk észak felé, akkor az első az út első harmada a meredekebb, de itt jó az aszfalt, igaz nincs korlát. Az út utolsó egyharmada, az északi részen már egy régi építésű út.
Itt a szó valódi értelmében helyenként nincs út. Olyankor földút van, akkora buckákkal, mintha az ember a sivatagban ralizna, kisebb homokdűnéken. Szerintem ezek a részek esőben nem járhatók. Mivel ezen az úton a forgalom nem nagy (nappal negyedóránként egy-egy autó), ezért szerintem ez az egyetlen út Európában, ahol örül az ember, ha szeme jön egy másik kocsi, mert ez azt jelenti, hogy az előttünk álló útszakaszon valaki valamilyen módon át tudott jönni, azaz járható. Olyan igazi vadregényes. Nem az a kunszt, ha valaki leteker Dániába autópályákon, hanem az, ha végigmegy a Transalpina-n, úgy, hogy fogalma sincs arról, hogy mi vár majd rá. Itt az út minden pillanatában éber az ember, utólag az egész útra pontosan emlékszik, nincs elmélázás, rádiózás, és GPS sem szükséges. Mivel az út nincs kész, ezért az utat nem is adták át. Mindkét végén tiltó táblák sokasága, behajtani tilos, pénzbüntetés, magánterület, stb. Valójában mindenki mehet, de csak a saját felelősségére. Rendőrökkel találkozni, de nem büntetnek, hiszen ők is tudják mindezt.Az út dél felőli első negyedénél található egy falu, Ranca. 1.700 méteres magasságban. Ez Románia legmagasabban fekvő, turisztikai célra használt települése. Az út mellett semmilyen más település nincs. Mikor június végén bemegy az ember a faluba, akkor egy szellemvárosban érzi magát. Az életnek csak minimális nyomát látja. Az épületek 90%-a építés alatt áll. Az egész falu egy nagy építőtelep. Azonban az építkezések nagy része, már egy-két éve félbemaradt. Van ahol a gaz benőtte a több éve kiöntött alapot, és van ahol félkész állapotban áll az építmény. Az egész falu úgy néz ki, mint egy félbemaradt építkezés. Éppen a hegyek miatt az 5 km-re működő flex hangja nagyon jól hallatszik mindenhol. Gyalogosan egy óra alatt a falu közepéig lehet eljutni a szélétől indulva, és egy-két építőipari munkást leszámítva, szinte senkit sem látunk az utakon. Van viszont nagyon sok kóbor kutya, falkákba verődve, erre nem árt felkészülni. Ebben az időszakban alig találni az egész faluban 1-2 működő vendéglőt.
A helyiek elmondása szerint, néhány évvel ezelőtt, az út építése kapcsán indult az építkezési láz. Szintén a helyiek szerint, az épületek nagy része engedély nélkül épült, mindenki oda épített, ahova gondolta, takarva a kilátást a szomszédok elől. Vannak olyan közel álló házak, hogy a második ház oldalát nem lehet bevakolni, mert a kőműves nem fér be a két ház közé. Az út sincs befejezve, van ahol járda van, van ahol vízelvezetés, de olyan is van, ahol a járda már leszakadt. Mindent egybevetve érdekes látvány. Az amerikai aranyásók jutnak eszembe. Az út reményében sokan, minden pénzüket feláldozva építettek egy-egy házat, panziót, vendéglőt. Azonban az út már egy ideje nincs kész, és egyhamar nem is lesz (mondják a helyiek), így a várt forgalom sincs. Mindezeken túl a három havi idényben is csak csak jó időben van értelme itt megszállni, és akkor is csak 1-2 napra. A hegyekben jól lehetne sétálni, hiszen nem meredek falakon kell mászni, hanem magasan fekvő fennsíkokon sétálni, azonban a mindenhol jelenlévő kóbor kutyák miatt ez nehezen kivitelezhető. Az építkezések zaja is egész nap hallható. Így változtatta meg az ember a természetet. Összességében az út, jó időben, gyönyörű látvány és egy életre szóló felejthetetlen élmény.

3. nap (25-én)
Torockó - Déva - Vajdahunyad - Vörös szakadék (Szászsebes) - Torockó 270km
Déva:A Maros mentén haladó, Erdély legfontosabb útvonala mentén fekszik. A vár a város központjában fekvő és természeti rezervátumként működő Várhegyen fekszik. Habár állapota az utóbbi évszázadban nagyon sokat romlott, falai még ma is viszonylag magasan állnak. Legkorábbi része a hegytetőn található, majd a későbbi bővítések során egyre nagyobb területet foglalt magába, mígnem 18. századi erődítése majdnem a hegy aljához ért. A várat ezen késői erődítés fala mentén haladva lehet megközelíteni, amit két egymást követő erődített kapu védett. A felső vár két falgyűrűből áll, amelyekhez a különféle erődítések és épületszárnyak csatlakoznak. A külső falgyűrű 17. századi, nyugati oldalán egy kerek bástya található. A belső falgyűrű a vár legkorábbi építménye. Észak-keleti oldalán található a kaputorony, majd ennek folytatásában húzódott egy négyszintes palotaszárny. Ezzel átellenben helyezkedett a vár másik nagy palotaszárnya, alatta pincével. Az udvar északi és déli végében két masszívabb építmény (torony?) feküdt, amelyek a vár legkorábbi építményei lehettek. Az udvar észak-nyugati oldalán ciszterna található.
Déva kétségtelenül Erdély egyik legfontosabb vára volt, története egyben Erdély történetének hű tükörképe. 1265 előtt István ifjabb király vezetésével egy jelentősebb csatára került sor a IV. Béla által fia ellen küldött kunokkal, ami Déva vára alatt történt. A későbbi években, például 1269-ben és 1273-ban, István egyes résztvevőknek birtokadományokkal is meghonorálta támogatásukat, ezek az adománylevelek pedig egyben Déva várának legkorábbi említései. A vár tehát 1269-ben már állt. Bizonyára nem sokkal korábban épült.

Habár a 13. századi forrásokból nem derül ki, úgy tűnik nem volt magántulajdonban, hanem az ifjabb király, illetve az erdélyi vajda rendelkezett vele. A 13. század végétől Kán nb. László erdélyi vajda tartományuraságának a központja volt. 1307-ben a várban tartotta fogva a vajda Ottó herceget, magyar trónkövetelőt, akitől a koronát is elvette. I. Károly királynak alig 1316-ban sikerült visszafoglalni Dévát a korona javára László vajda fiaitól, akik éppen a vár alatt szenvedtek vereséget. A 14. században mindvégig az erdélyi vajda tisztéhez tartozott, ő nevezte ki a várnagyait. A várnagyok többnyire Hunyad vármegye ispáni tisztét is betöltötték, különösen, hogy a megyének ez volt a legfontosabb erődítménye. 14. század eleji adatok szerint a vajda nem is a várban, hanem a vár alatti udvarházban (domus) lakott, innen keltezte okleveleiket. A vár körül egy kisebb uradalom is kialakult, ami a dévai kerületet alkotta. A megyében hasonló kerület alakult ki Hunyad körül is, a legjelentősebb azonban a délen fekvő hátszegi kerület volt. A 15. század első felében sem következett be változás a vár tulajdonjogát illetően. 1442-től Hunyadi János és Újlaki Miklós is mint erdélyi vajdák rendelkeztek vele.

1443/44-ben I. Ulászló király Hunyadi Jánosnak adományozta ezt a jelentős várat, de úgy látszik az 1443-44-ben bekövetkezett törökellenes hadjáratok miatt késett Hunyadi beiktatása, a király halála (1444) után pedig nem lett belőle semmi. Ezért sorolta fel Újlaki Miklós 1445-ben Dévát is saját várai között, természetesen mint vajdai tisztségéből fakadó birtokot. Az interregnum évei alatt nagyobb birtokadományokat csakis az országgyűlés tehetett. Így történt, hogy végül az országos rendek ítélték a várat 1447-ben Hunyadinak. 1453-tól Magyarországnak új királya lett V. László személyében. Mivel az új király nem ismerte el az I. Ulászló által és az interregnum alatt kibocsátott okleveleket, 1453-ban új adománylevelet adott Hunyadinak Déva várát illetően. Hunyadi János halála után, özvegye, Szilágyi Erzsébet több más várral együtt Dévát és kénytelen volt visszaadni a királynak. 1457-től fogva tehát újból királyi vár, majd V. László halála után Szilágyi Mihály kezén találjuk, aki végül átengedte Mátyás királynak. Az 1444 előtti állapotoknak megfelelően Dévát továbbra is az erdélyi vajdák által kinevezett várnagyok igazgatták.

1490-ben II. Ulászló Bátori István országbírónak és erdélyi vajdának adományozta, aki sokat tett királlyá választásáért és megtartotta Erdélyt a király hűségén. A mohácsi csatát követően a várat többnyire Szapolyai János tartotta kezében. Halála után Martinuzzi György volt a tényleges ura, ő tartott katonákat a várban. 1551-ben Martinuzzi emberei mellé az Erdélyt megszálló Castaldo osztrák helyőrséget rendelt. A következő évben Dobó István kapta adományba Ferdinánd királytól, Szamosújvárral együtt, mivel sikerült megtartania Egervárt a törökökkel szemben. 1552-től, Lippa és Solymos várak elestével Déva végvár szerepet töltött be. Miután 1556-ban Erdély elszakadt a Habsburgoktól Izabella királynő letartóztatta Dobót, feleségét pedig éppen Déván tartotta fogságban. Az erdélyi fejedelemség megalakulásával a vajdák örökébe lépő fejedelmek birtokába került a vár, tulajdonképpen kincstári vár lett.

Habár a 16. században már egy elavult középkori vártípust képviselt Déva továbbra is megmaradt a fejedelemség egyik legfontosabb erődítményének. Ezt elsősorban jó fekvésének köszönhette, amit Evlia Cselebi így jellemzett: Erdélyországban ilyen igen erős magas vár nincs, mintha a Mindenható teremtette volna. Amint Dobó feleségének az esete is mutatja, sokszor Déván tartották fogságban az országgyűlés vagy a fejedelem által elitélt személyeket. 1579-ben így került Dévára és halt meg Dávid Ferenc is. Az erődítmény azonban nem csak híres foglyoknak adott otthont, hanem Erdélyből menekülő notabilitások feleségeinek is: Bethlen Gábor dévai katonáira bízta első feleségét, amikor Bátori Gábor elől menekült a törökökhöz, és ugyanezt tette Barcsai Ákos is. Ilyen jelentőség mellett nem csoda, hogy a várat még a későbbi századok során is tovább erődítették. A dévai várnagyság is jelentősebb tisztség lett. A várnagyok között olyan illusztris katonákat és mecénásokat találunk, mint Geszti Ferenc, aki országos főkapitány volt, saját költségén fordíttatta le az Ószövetséget román nyelvre (1582-ben jelent meg) és Déván iskolát alapított. 1594-ben Bátori Zsigmond fejedelem Gesztinek adományozta a várat Radnóttal együtt. Déván építkezett, erre utal egy felirat (eltűnt): FRANCISCUS GEZDI DE EADEM GEZD - 1582. - QUAE TEMPORA DESTRUXERUNT TRANSILVANIAE GENERALIS SOLERITA RESTAURAVIT. Szintén ő kezdte meg a Várhegy tövében álló ún. Magna Curia (Nagy Udvarház) építését. Itt halt meg 1590-ben Geszti Ferenc anyja, Sulyok Zsófia. A főkapitány rövid ideig élvezhette az adományt, mivel a következő évben állítólag megmérgeztek. 1596-ban Geszti Ferenc özvegye, Horvát Anna visszaadta a várat Bátori Zsigmondnak. Ezt követően Zsigmond majd Bocskai István kezén volt a vár, amely Bocskai végrendeletében is szerepelt: Nyári Pálra hagyta (1606). Nyári azonban nem jutott a vár birtokába mivel az új fejedelem, Rákóczi Zsigmond megtartotta kincstári birtoknak. 1607-ben itteni várnagya Lónyai János, a fejedelem testőrségének kapitánya.

A vár 1610-ben került újból magántulajdonba. Bátori Gábor fejedelem az akkor még hűséges támogatójának, Bethlen Gábornak és feleségének, Károlyi Zsuzsannának adományozta. 1612 őszén azonban Bethlen Gábor a törökökhöz volt kénytelen menekülni a fejedelem elől, feleségét viszont a várban hagyta és a vár védelmét Kemény Péterre bízta. Bethlen Gábor a következő évben fejedelem lett és 1614-ben a várat feleségének adományozta. Károlyi Zsuzsa halála után a vár a fejedelem testvérének, Bethlen Istvánnak a birtokába került, majd pedig ennek fia, ifj. István örökölte. István felesége a később "Murányi Vénuszként" emlegetett Szécsi Mária volt. Férje halála (1632) után rozsályi Kun Istvánhoz ment feleségül (1634). A későbbi események fényében hazaságuk minden bizonnyal nem a szerelemre épült. Mária regénybe illő kalandra vállalkozott, amikor végül elhagyta második férjét és dévai udvarházába húzódott vissza. Férje katonákkal jött érte és ostrom alá vette az udvarházat, de Máriának sikerült egy hátsó ajtón Déva várába felmenekülni (1637). Kun István innen már nem tudta feleségét kiostromolni és kénytelen volt visszavonulni. Mária végül 1640-ben I. Rákóczi György fejedelemnek adta el a várat 6000 tallérért. Ekkor készült egy részletes leltára is. Szalárdi János beszámolója szerint a fejedelem egy újabb bástyával is megerősítette a várat.

1657-ben II. Rákóczi György a tisztségekben akkor már nem szűkölködő Barcsai Ákosnak adományozta, és ez alapozta meg Barcsai családi vagyonát. Később fejedelem lett, majd mikor elhagyni kényszerült Erdélyt (1659) feleségét, Szalánci Erzsébetet Déván hagyta, a várat pedig öccsére, Barcsai Gáspárra bízta. Mire a következő évben visszatért Erdélybe, felesége meghalt Déván. Ezekben az években Déva, Fogaras vára mellett, Barcsai Ákos legmegbízhatóbb támaszpontja volt. Kemény János fejedelem ezeket szerezte meg a legutoljára; Déva esetében a német helyőrség játszotta Kemény kezére a várat. A következő évtizedekben Déva megmaradt kincstári birtoknak.

A törökök magyarországi kiűzését követően osztrák katonai helyőrség került a várba. A Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc során 1704-ben sikerült a kurucoknak elfoglalni. A császáriak 1706-ban ugyan visszafoglalták, de három hónapos ostromba került a megszerzése. A várat a 18. században is karban tartották, sőt tovább építkeztek rajta.

1717-1719 között gr. Steinville, az erdélyi császári hadak főparancsnoka kijavíttatta a várat és modernizálta erődítési rendszerét. Steinville Déván halt meg. Hasonló munkálatokra került sor 1752-ben is gróf Maximilian Ulisse Broune irányítása alatt. A 19. század elején karbantartásával is felhagytak, nyílvános árverésen eladták, új tulajdonosa pedig, Pogány Franciska, szabad prédának engedte a városban folyó építkezések számára. Fokozatos elbontásának I. Ferenc császár erdélyi útja vetett véget, aki úgy látszik újraértékelte a jelentőségét és elrendelte a helyreállítását. A munkálatok 12 évig tartottak és 216000 forintba kerültek. A császár nemes gesztusának őrzi emlékét a vár bejárata fölötti emléktábla, a következő felirattal: FRANCISCUS I. RESTAURAVIT MDCCCXXIX. Déva megmaradt királyi uradalomnak, és hadászati jelentőségét sem veszítette el.

Az 1848-as forradalom kirobbanásakor osztrák katonák védték a várat, amit a honvédseregnek csak kiéheztetéssel sikerült elfoglalni. Sajnos éppen a forradalom legutolsó pillanatában érte a várat a végzetes csapás: 1849 aug. 13-án a magyar katonák figyelmetlensége folytán felrobbant egy puskaporraktár és számos katona a várban lelte halálát. Bem seregének maradéka öt nap múlva Dévánál tette le a fegyvert. A robbanás következtében a vár is olyan mértékben megsérült, hogy többet nem hozták rendbe. Rendszeres kutatására eddig nem került sor. 1969-70-ben mindössze a faltörmeléket hordták ki a várból és tették az erődítményt bejárhatóvá.

Vajdahunyad
10-11. századi település, a Hunyad vármegyének nevet adó földvára, az ispáni földvár, vármegyeszékhely és főesperesség a mai vártól délre emelkedő hegyen állt.

Itt volt az első, 11. századi esperesi rk. templom is. Első fennmaradt okleveles említései: 1265, 1276, 1278, Hungnod, Hunod, Huniad. Személynévi névadás a korai magyar "d" birtokos raggal. A későbbi vajda előtag az erdélyi vajda fennhatóságára utalt.
A Kincses szőlőhegyen a 10. század végi 11. századi temetőből 21 szétdúlt és 57 érintetlen sírt tártak fel, néhány lelet honfoglaló őseink nyilai, stb. mutatják, hogy ezt a vidéket is megszállták őseink a 10. században.


A feltárt sírok többsége már 11. század eleji keresztény rítusú volt. / Trianon óta sajnos ha korai magyar emlékek kerülnek elő, akkor általában gyorsan visszatemetnek mindent, nem fejezik be az ásatást, nem közlik a talált tárgyakat, s az is megesett, hogy gyorsan ráépítettek egy lakótelepet a honfoglaláskori magyar temetőre./
Luxemburgi Zsigmond 1409-ben Serbe kun származású kenéz fiának, Vajknak, Hunyadi János apjának adományozta a birtokot, a család ezután építette a mai vár elődjét, birtokközpontul, s vette fel a Hunyadi nevet. A várat Hunyadi János kormányzó bővítette és megerősítette, ekkor épült a gótikus lovagterem is.

Szilágyi Erzsébet építtette a Mátyás loggiát, a hagyomány szerint ebben az épületben lakott Mátyás király.Bethlen Gábor erdélyi fejedelem tovább bővítette, ekkor épült a lovagterem fölé az "országház".
A neogótikus árkádsor a 19. századi felújításkor készült Steindl Imre tervei alapján. Erődszerű Ortodox temploma 1458-ban épült, a 17. században átalakították.
1910-ben még magyar többségű város, 2457 magyar, 1789 román, 187 német lakosa volt. Most Vajdahunyad mintegy 80 ezres város, hatalmas vasgyára bezárt, a vár közeli gyárkémények már nem füstölnek. A mintegy 6 ezres magyar közösség fele-fele arányban református ill. katolikus.


A szászsebesi Vörös-szakadék:A Vörös-szakadék a várostól három kilométerre északkeletre, 300–425 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, de a városból is jól látható.


A vörös színű szakadékot a talajerózió formálta, anyaga vörösagyag, szürke, vörös és porhanyós fehér homokkő, vörös és téglaszín márga és fehér márgás mészkő. Szélessége 800 m, magassága 80–100 méter.1950-ben 10 hektáros természetvédelmi területté nyilvánították. Védett növényei a csikófark, a fekete fodorka, a gyászoló imola, a kései szegfű, a piros madárbirs és a sugaras fejvirág.


4. nap (26-án)
Torockó - Transfogaras (Bilea-tó) - Torockó 400 km

Transzfogarasi út:A Transzfogarasi út az 1970-es években épült a nyavalyás Ceausescunak, a "Kárpátok Géniuszának" megalomániájából.
Sok értelme nem volt, hiszen a közeli Vöröstoronyi szoroson át sokkal kényelmesebb út vezet át a Déli-Kárpátokon Havasalföldre. Valószínűleg hadi út célját is szolgálta. Mindenesetre nagyon szép a Fogarason átvezető szerpentint övező látvány. 90 km hosszú, 578 hídja és viaduktja van. A gerinc alatt 2042 m magasságban alagút vezet át. Télen le van zárva. A havasalföldi oldal is hasonlóan szép lehet. Hétvégeken tele van kirándulókkal, érdemesebb hétköznap felmenni.

Bilea-tó:













5. nap (27-én)
Torockó - Tordai hasadék - Győr 590km

A Tordai –hasadék:
Erdély egyik leglátványosabb, és a legtöbbek által látogatott kirándulóhelye a Peterdi-gerinc és a Kövesbérc-Szindi mészkőgerinc között alakult ki. A természettudományos magyarázat szerint a hasadék egy víz által kivájt mészkőbarlang tetejének beomlása következtében jött létre.

A mintegy három kilométer hosszúságú szurdokvölgy alján, a 200 méteres magasságot meghaladó sziklafalak között folyik végig az Aranyosba ömlő Hesdát-patak.
A hasadékhoz számos Szent László legenda kapcsolódik, a király lova patkójának a helye még ma is látszik az egyik kősziklán, a Patkós-kövön.
A hasadékban 32 feltárt barlang van, melyek közül a legnagyobb a 75 méter hosszú, 19 méter széles és 11 méter magas Porlik-barlang, ahol cseppkövek is találhatók. Híresek még a II. Rákóczi Ferencet támogató betyárról elnevezett Kis- és Nagybalika-barlangok is. A barlangok többségének megközelítése azonban kifejezetten nehéz és veszélyes.
Gazdag növényvilágára jellemző, hogy az országban élő 3500 növényfajból itt 997 féle megtalálható. A csúcsok árnyékában, a szélvédett szorosokban és a sziklahajlatok között megmaradtak a harmadkori, a jégkorszaki, a fekete-tengeri és a pannóniai, a sztyeppei, valamint az alpesi növényfajok is.
A Tordai-hasadék 1939 óta természetvédelmi terület, ma 125 hektár felületet képez.